Az én hugom jóformán minden játékkal el van, legyen az autó, baba vagy egy ceruza egy darab papírral. Sajnos ez ma már nem minden gyerekre jellemző. Szerencsére nem egy hisztis típus, aki ha meglát valamit egy áruházban és követeli. Ez nem csak a szülő hibája, aki mindent megvesz gyerekének csak, hogy ne sírjon. Ennek legnagyobb szerepe a média. Ma a hiper szuper több ezer forintos csillám pónik és a pókemberek a divatok.
Hétvégén néztem tesómmal a mesecsatornát, az volt a tapasztalatom, hogy reklámokban csak ezek a játékok szerepeltek, ösztönzik a gyereket és a szülőt is egyaránt, hogy ez a legjobb, legújabb, mindenkinek ilyen van, na de azt nem teszik hozzá, hogy ez egyben a legdrágább is. Ha megfigyelünk egy áruházat, akkor azt lehet észrevenni, hogy például egy majdnem ezer forintos újság is lent van a polc alján, hogy elérjék a kis törpék.
Emlékszem, amikor kicsi voltam elég volt, ha kitettek minket az udvarra az unokatesómmal. Mi egyből feltaláltuk magunkat, ugróiskolát rajzoltunk, bújócskáztunk stb stb. Most már alig vannak levegőn a gyerekek, bent ülnek és játszanak a több ezer forintos játékokkal. Mai 6-7 éves gyerekeknél szinte már alap dolog, hogy tudnak számítógépen játszani, PS-ezni és ismerik a Való Világ összes játékosát…