A mi kapcsolatunk azt hiszem elég különleges. 12 éves voltam, amikor a hugom, Orsi megszületett. Az első hónapokban mindenkitől féltettem. Már az első héten, amikor hazajöttek a kórházból velem aludt, én keltem fel hozzá, ha felsírt mivel anyát műtötték nem akartam, hogy ő keljen fel. Éjszaka mindig kivettem a kiságyából és áthoztam az én ágyamba, anya persze nem örült neki, mert félt, hogy ráfekszem :D. Ahhoz képest, hogy még gyerek voltam mindig kitaláltam, hogy miért sír. Én készítettem neki tápszert, pelenkáztam, fürdettem, és altattam. Nem szerettem, ha más kezében van, azt akartam, hogy csak velem legyen. Amikor nagyobb lett, pár hónapos, nagyon sokszor vittem sétálni.

Mai napig sokat vagyunk együtt, még csak 6 éves, de ennek ellenére úgy el tudok vele beszélgetni, mintha 10 éves lenne. Most szeptemberbe megy iskolába, már nagyon várja. Mindig azt kérdezi, hogy nekem milyen volt az első napom . Ha hazajön az oviból az az első dolga, hogy bejön a szobámba és megkérdezi, hogy milyen napom volt más 6 éves kislány ilyenkor megy játszani, vagy mesét nézni.

Ez a különös kapcsolat azt hiszem annak tudható be, hogy nagyon sokat vagyunk együtt. Minden hétvégén én vigyázok rá, amíg anya dolgozik. Ilyenkor szoktunk programot csinálni; mozi, séta, vásárlás, vagy átmegyünk az unokatesónkhoz. Van, amikor csak itthon vagyunk akkor általában játszunk, mesét nézünk, vagy mire anya hazajön segít főzni.

Remélem a jövőben is ilyen jó marad a kapcsolatunk, még akkor is ha már nem lakom itthon.